ONLINE KARRIERtréning KÖZÉPISKOLÁSOKNAK
ingyenes
3 x 90 perces alkalmak
interaktív
önálló feladatok
A fiatalok jövőtudatosságának fejlesztésére indítottuk el karrierprogramunkat, amelyek során a résztvevők szert tehetnek a pályaválasztáshoz szükséges önismeretre, valamint a munkaerőpiaci ismeretekre és a kommunikációs fogásokra, továbbá betekintést nyerhetnek a munka világába és az egyes szakmák sajátosságaiba is.
Az interaktív online karriertréning egy háromalkalmas, online térben megvalósuló tréningsorozat, amely középiskolai osztályok számára érhető el az iskolai tanév időszakában.
Szervezési információk
A ZOOM felületen megvalósuló foglalkozásokat három egymást követő hétre szervezzük, és max. 30 fős létszámú osztályok jelentkezését várjuk. Minden alkalom végén kreatív, önállóan megoldandó feladat is várja a diákokat, amelyeket a következő találkozás alkalmával beszélnek meg közösen a trénerekkel. Az online képzés így közel egy hónapot ölel fel, mely alatt a résztvevő fiatalok elmélyülhetnek a pályaorientációval kapcsolatos kérdésekben.
Egy alkalom 90 perces, szünet nélküli foglalkozást jelent. Az online tréning közben szükség van a pedagógusok aktív együttműködésére, jelenlétére is. A program tartalmaz olyan interaktív vagy csoportos feladatokat, amelyek során a diákok és a tréner közötti hatékony kommunikációhoz a pedagógus segítsége is szükséges.
Bármilyen időpontban délelőttre és délutánra is szervezhető a program.
A helyeket a jelentkezések sorrendjében töltjük fel.
Keressenek minket a lenti kapcsolatfelvételi form segítségével vagy írjanak az oktatas@otpfay.hu e-mail-címre!
1. alkalom
-
Pályaorientáció
-
Önismeret
-
Érzelmi intelligencia
-
Képességek tudatosítása
2. alkalom
-
Pályaismeret
-
Továbbtanulás
-
Szakmák megismerése
-
Lifelong learning
3. alkalom
-
Munkaerőpiac
-
Hiányszakmák
-
Bérezés
-
Önéletrajz
-
Kommunikáció
KAPCSOLATFELVÉTEL
töltse ki az alábbi űrlapot!
Oktatásszervezőink készséggel válaszolnak kérdéseikre.