FÁY DIGITÁLIS OKTATÁSI PROGRAM
TANANYAGOK AZ 1-2. ÉVFOLYAM SZÁMÁRA
A szorgalmas és a rest leány
Az e-learning modul során a diákok “A szorgalmas és a rest leány” című mesébe ágyazva ismerkedhetnek meg alapvető pénzügyi fogalmakkal a korosztályhoz illeszkedően. Többek között olyan témákkal találkoznak, mint a bevétel és a kiadás. Ehhez kapcsolódóan rálátást nyernek a zsebpénz fogalmára is. Ezek megismerését követően könnyebben megértik a megtakarítás jelentőségét és fontosságát. A pénzügyi tudásanyag mesei környezetben való elhelyezése segíti a diákok figyelem fenntartását, illetve a tartalom könnyebb feldolgozását, megértését. Az új ismeretek és témakörök mélyítését játékos interaktív feladatok teszik élményszerűvé.
e-learning tananyag
ÉRINTETT TÉMÁK
bevétel fogalma
kiadás fogalma
megtakarítás fogalma és jelentősége
zsebpénz fogalma
Fizetőeszközök
A modul fő célja, hogy a diákok átfogó képet kapjanak a ma használatos fizetőeszközökről. A résztvevők a ma ismert pénzek kialakulásának bemutatása kapcsán megismerkedhetnek többek között a készpénz fogalmával. A modul során képet kaphatnak a bank szerepéről és jelentőségéről is, kapcsolódva a bankszámla, bankkártya kérdésköreihez. Emellett új ismereteket szerezhetnek különböző modern fizetési megoldásokról, mint például a PayPass és a mobilfizetés. Mindemellett számos interakciós elemmel is találkozhatnak a diákok, amelyek segítségével játékos módon mélyíthetik a frissen szerzett tudásukat.
e-learning tananyag
ÉRINTETT TÉMÁK